Farkasszemet néztem a mával
2009 május 19. | Szerző: Nurse
Farkasszemet néztem a Mával.
Versenyeztünk, ki bírja tovább.
Mint óvodás gyermekek,
huncut mosollyal álltunk
egymással szemben,
vártuk,
hogy a másik mondjon
jó éjszakát.
Bevallom, én voltam
a gyengébb.
Alig köszönt ránk az est,
szemem megtelt az álom
ólomnehezével,
fejem a párnán
csendesen elpihent.
Egy darabig még nézett.
Éreztem vállam szegletében.
Majd megfordult,
– tétova volt e mozdulat -,
megfordult és búcsút intett.
Néhány percig
téblábolt a kertben,
majd karjára vette
a növő holdat,
csillagokból vetette meg ágyát,
és várta, hogy jöjjön a Holnap.
Soha többé nem találkoztunk,
másnap hiába jártam be a teret.
Nevet változtatott, mondják,
Tegnapként keressem,
úgy talán meglelem.
Anyámnak
2009 május 14. | Szerző: Nurse
A szavaknak
nem vagyok mestere,
nehéz így
bármit is mondani.
Érzem,
most eléd kellene állnom,
és törékeny vállad
tartani, szorítani.
Kezed venném a kezembe.
Milyen göcsörtös,
milyen száraz
– az átkozott föld,
mondanád,
és megigazítanál
egy rakoncátlan hajszálat –
Akkor az arcomhoz
szorítanám kezed,
hogy törölje megindult könnyeim,
vagy bele temetném
mélyen a kötődbe,
szemembe vésném ráncaid.
Hajlott hátad emelném magasba,
levenném a rontást,
hogy semmi ne fájjon,
mosolyoddal a napfény
égi táncot járjon.
Megölelnélek.
Anya ölel így anyát.
Önfeledten tartanálak karomban,
míg világ a világ.
Ladikban
2009 április 29. | Szerző: Nurse
ült rezzenéstelen
csöndes nyugalommal
arca békés
a távolba révedt
izma feszült csak
ahogy ott ült
körülötte megállt az idő
Eléd lépek
2009 április 21. | Szerző: Nurse
Mielőtt eléd lépek
ködlepte kanyargós utamat bejárom
cseresznyevirág szirmokkal
megvetem ágyam
lefejtem holdsugárból szőtt fátylam
hajnali harmattal mosom meg arcom
szebbnek láss ha eljön az alkony
Kedvem volna
2009 április 16. | Szerző: Nurse
Kedvem volna csendben lenni,
nem szólni és nem beszélni,
kiülni egy kerti padra,
arcom fordítani napba,
hallgatni a madár füttyét,
nézni felhőt, napfelkeltét,
várni esőt, gólyát, fecskét,
köszönteni reggelt, estét,
mosolyt szórni a világra,
hogy ne legyen nagyon árva,
kézen-közön fogni szelet,
hiszen fújt már épp eleget,
simítani öreg kezet,
megborzolni buksi fejet,
bolondozni egy kutyával,
játszani a napsugárral,
pókkal hálót szövögetni,
óceánig folyón menni,
a szemedbe mélyen nézni,
csendben lenni, szót ígérni.
Szégyen
2009 március 27. | Szerző: Nurse
– Baleset! – mondta az anya bárgyú mosollyal, miközben visszafordult a borospohárhoz.
– Rossz vér – mondta a nevelőapa röhögve, miközben becsukta mögötte az ajtót.
– Kurva! –mondta a fiú eltorzult arccal, miközben pofon vágta.
Ismerte az érzést. Nagyon is jól. Először csak a mellkasa szorul össze, mintha jeges kézzel markolnák a bal oldalát, aztán szép lassan felkúszik a torkába, hogy aztán feltörjön, mint egy vulkán, a kétségbeesett sírás. Nem olyan ez, mint egy hirtelen felvillanás. Nem. Sokkal inkább, mint egy hógörgeteg. Kicsiben indul, de aztán kérlelhetetlenül növekszik, egészen addig, míg mindent el nem áraszt. Undorodott. Undorodott az egész világtól, a gyomra forgott, a szégyenérzet fojtogatta.
Nem vitt magával semmit, csak a szégyent. A kapu felé menet még nekidőlt a vályogfalnak, talán, hogy el ne essen, vagy azért, hogy utoljára beszívja az otthon illatát. Az otthonét, amelyik becsapta. A bozontos kutya odadörgölőzött a lábához. Lenyúlt, megsimogatta a fejét, majd határozottan odébb tessékelte. Elszánt léptekkel haladt a gyér világítású utcán a folyó felé. Hideg volt, de ez nem tartotta vissza, konokul sietett előre.
Kapualjak, lámpaoszlopok, kukák mellett haladt el, csupa olyan dolog, gondolta, amiket soha sem fog többé látni. Bosszantotta a házakból kihallatszó tompa nevetés, a leves illat, a kutyaugatás. Mintha mindez az életre emlékeztetne, amihez neki hamarosan semmi köze nem lesz. Lehelete fehér ködként ölelte körül az arcát, mintha a lelke távozna apró adagokban. Jobb is így, gondolta, talán elfogy, mire odaér. Bízott benn, hogy elég erős lesz. Erősebb, mint azon a délutánon, amikor a nevelőapja bezárta a szobaajtót. Erősebb, mint amikor nyüszítve kuporgott a sarokban, miután a férfi dolga végeztével magára hagyta. Erősebb, mint az anyja, aki nem vette védelmébe, mindezt csak hagyta. Nem akart szembenézni a saját félelmével. Félt már eleget. Most erős akart lenni, le akarta győzni az életösztönt. Mintha ez a megújult határozottság felmelegítette volna elgémberedett tagjait. Még egyszer, futólag végiggondolt mindent. Így lesz ez jó, nyugtatgatta magát, miközben elérte a folyó árterét.
A hídig még át kell evickélnie a rakodópart kőtengerén. Csetlett, botlott, egy éles kő felsértette a lábát. A hirtelen jött fájdalom feldühítette. Lassan haladt, legalábbis így érezte. Végre felsejlett előtte a híd. Az éjszaka sötétje csak sejtetni engedte az acélszerkezetet. Felkapaszkodott a töltés oldalán, majd elindult a híd közepe felé. Ott megállt egy pillanatra, pár másodpercig idegesen topogott, majd egy hirtelen mozdulattal átlendült a korláton, és az arasznyi külső peremen egyensúlyozott. Csak nézte és hallgatta a méltóságteljesen hömpölygő vizet. Ránézésre olyan egyszerűnek tűnt az egész, mégsem tudott mozdulni. Szomjúság gyötörte, a jéghideg vaskorlát kegyetlenül égette a kezét, nagyon billegett és fázni kezdett. Gyorsan túl kellene esni a dolgon, gondolta, tízig számolok, és … Gyerekkorában érzett hasonlót a nagyanyjánál, amikor a cseresznyefáról, a padlásról, vagy a szénaboglyáról kellett leugrani. Csak elindulni nehéz, csak akkor van egy kis félsz. Csak le kell győzni, akár számolva, vagy énekelve, aztán már mosolyogtatóan egyszerű minden. Már akkor is lassabban számolt a végén.
Hirtelen felemelte a fejét, messzire nézett, a könnyein túlra. Végül mindenki elnyeri méltó büntetését, gondolta, és visszamászott a hídra. Tovább kell mennie. Dolga van. A hajnal már a vonaton találta. Útban a nagyanyjához.
Lót asszonya
2009 március 13. | Szerző: Nurse
Azt hiszem, a gyötrelmek elől az emberek jobbára a jövőbe menekülnek. Talán elképzelnek egy vonalat az idő végtelen síkján, tekintetüket rászegezik és várják a csodát. Szentül hiszik, hogy ha azt a vonalat vére valahára elérik, akkor a szenvedés megszűnik létezni. Csakhogy nem minden ember lát maga előtt vonalat. Azok az emberek mihez kezdjenek? Azoknak csak a visszatekintés nyújthat valami kevéske vigaszt.
Bálvány lettem. Igen, bálvány. Nem egy imádott, magasztalt és csodált bálvány, csupán egy intő jel. Egy darabka kő, amit odébb lehet rúgni, ha úgy tetszik, vagy el lehet átkozni, ki lehet nevetni csupán azért, mert nem tanulta meg a leckét, mert nem látta maga előtt a vonalat. Egy bűnös nő, akinek a büntetése nagyon nagy. Túl nagy a bűnéhez képest. Mert mit tettem én? Hátranéztem. Igen. Hátra.
Korán reggel indultunk a házak árnyékában, sikátorokon át, bujkálva, menekülve. Kerültünk minden helyet, ahol emberekkel találkozhattunk volna. Senkitől sem búcsúzhattunk, semmit nem vihettünk magunkkal. Még egy aprócska emléket sem. Sietni kellett. Ezt mondta a parancs.
Parancs! Egész életünkön át valamiféle parancsnak igyekszünk megfelelni, Előbb anyánk parancsának, apánk parancsának, Isten parancsának, az urunk parancsának! Egy asszony élete az engedelmesség. Szolgálat, behódolás a parancsoknak. Most is parancs jött. Ennek a parancsnak még az uram is engedelmeskedett. Ez a parancs most kegyetlenebb volt az összes eddiginél. Ez földönfutóvá tett bennünket. Gyűlöltem.
Valami készült, valami nagyon rossz. Éreztem a vibrálást a levegőben. A nap nem úgy kelt fel, ahogy eddig szokott, a madarak nem énekeltek, az utcák üresen ásítoztak, a levegő sem rezzent. Halál szaga mindenütt.
Mint már mondtam, a falak árnyékában osontunk. Elől a két lány. Milyen szépek! Istenem! Én is ilyen voltam régen, bronz bőrömön játszott a napfény, hajamba kapott a szél. Pajtásaimmal a kútnál játszottunk, míg anyánk a szennyest mosta, aztán legényekre vártunk szemérmesen. Korsónk lassan telt vízzel. Fel sem mertünk nézni, csak egymás között mosolyogva beszéltünk róluk, aztán szemlesütve siettünk el mellettük. Akkor sült kenyér illata csiklandozta az orrunkat, fuvolák szóltak, pénz csörrent, valahol felbőgött egy szamár. Boldogok voltunk! Milyen szépek és fiatalok!
Ezen a reggelen senkivel sem találkoztunk. Egy árva lélekkel sem. Nem is volt idő búcsúzásra. Sem lánypajtásoktól, sem asszonytársaktól, sem rokonoktól. Ez nagyon fájt nekem.
Csak futottunk, egyre csak siettünk. Uram, Lót tarkója egyre csak gyöngyözött a sietség izzadtságától. Nem bírtam nézni. A sarum gödörbe lépett, megbotlottam. Egy pillanat volt, az egész. Egy aprócska pillanat, sikítottam is talán, de az uram vissza sem nézett rám. Csak ment, konokul futott a lányaink után. Estemben még a nevét kiáltottam, de futott tovább, mint egy megszállott, észre sem vette, hogy lemaradtam.
Akkor, ott gyűlöltem mindent, ami miatt menekülnünk kellett, a parancsot, ami kényszeríttet arra, hogy feladjam eddigi életemet, otthagyjak otthont, rokont, barátot. Rettenetesen magányosnak éreztem magam. Estemben néztem vissza. Nem hittem, hogy Isten képes megtartani a kegyetlen ígéretét. Csak egy pillanat volt. Visszanéztem a városra, hiszen annyi szép emlék fűzött oda, a jövő meg annyira bizonytalan volt. Talán csak a ruhám rései között néztem vissza, mert arra gondoltam, hogy mi már megbűnhődtük minden bűnünket. Hiszen olyan nagy nem volt a vétkünk. Mi is kínszenvedéssel szültük gyermekeinket, minket is sorvasztott az öregedés, a lázak emésztő forrósága, gyermekeink korai halála. Mi is sírtunk, ha tüske sértette meg a lábunkat, ha sebeink elfertőződtek. A mi férjeink is véreztek idegen fegyverek okozta sebektől, vadállatok körmétől. Mi is eltemettük halottainkat. Hát nem elég büntetés ez pár boldog óráért halotti torokon, esküvőn, vagy gyermekeink születésekor?
Visszanéztem, és a szememből kifordult egy könnycsepp. Akkor történt. Amikor a leggyengébb voltam, amikor megbotlottam, akkor mérte rám Isten a büntetést. Mozdulatlan lettem, hitetlen és jövő nélküli. Azóta csak a mának élek, magányosan, megkövülten. Sóbálványként.
Talány
2009 március 10. | Szerző: Nurse
Szeretnék verset írni.
Hadd szaporodnának a sorok
Valami rend szerint
Kurtán, furcsán,
Dallamosan rímelve,
Vagy épp rím nélkül
Összeállva, mint
Valami csoda.
Magam teremtette.
Egy-egy szó,
Ami sejtetni enged,
Néhány mondat,
Mely egyre csak lüktet,
Játék csupán,
Színes szavakkal,
Benne van éjszaka,
Benne a nappal.
Lüktetése a nyárnak,
Suttogása a szerelem
Hívó szavának.
Betűk, csak betűk
Egymás után,
Bennük a világ,
Vagy annál több is.
Talán.
Búcsú
2009 március 7. | Szerző: Nurse
Drága Mama!
Elmentél és veled ment egy darabka élet. Ott fenn egy angyallal több, itt lenn egy Emberrel kevesebb lett.
Alig egy hónapja volt, hogy kislányos vakorcsba fogtam hófehér hajad. Nevettünk. Aztán fánkot ettél, mohón, mosolyogtál a szalagok láttán. Jó volt nézni. Szád sarkában megült a baracklekvár. Alig nyelted le az utolsó falatot, már indultál. Nem maradhatsz, mondtad, – a kutya, a macskák, a ház is hideg lesz – Amikor hazavittünk, elbúcsúztál. Ahogy szoktad. Örökre. Nem vettelek komolyan, játéknak hittem, ostoba, öreges játéknak, mint két éve minden alkalommal. Honnan tudhattam volna, hogy ez már nem játék? Honnan tudhattam volna, hogy szorosabban kellene magamhoz ölelni soványka testedet? Miért nem mondtad, hogy nem lesz legközelebb?
Látod? Megint csak nyafogok, mint gyermekkoromban annyiszor. Türelmetlen vagyok és nyaggatlak ostoba kérdésekkel. Emlékszel? Hányszor vittél kézen fogva misére? Aztán gombát szedtünk a réten, cseresznyét a hegyen. Megmutattad, hogy kell tollat fosztani, virágot bújtatni, fonalat gombolyítani, tyúkot etetni, krumplit kapirgálni.
Meg tudod számolni hány gyereknek énekelted a „Rossz a Jézus kiscsizmáját”, vagy hánynak tanítottad meg az esti imádságot? Látod? Azok a gyerekek ma összekulcsolják a kezüket, és veled vannak, hogy az utad, az a leghosszabb könnyebb legyen.
Mama! Most Veled vagyok gondolatban, homlokodra festem a jelet, Isten jelét. Füledbe bátorító szavakat suttogok, és Isten kegyelmébe ajánlom szívedet. Tudom, hogy Ő akarta így!
Furcsa pár
2009 május 21. | Szerző: Nurse
Nincs mese. Két ember lakozik bennem.
Két külön lélek, két ellentétes gondolat.
Félik egymást, de céltalan a létük egymás nélkül.
Két külön jellem, mégis egy.
A kígyóbűvölő és a kígyó maga.
Oldal ajánlása emailben
X