Pillanat

2010 július 14. | Szerző: Nurse |

 

 

Hagyd meg nekem azt a
pillanatot!

Azt, amikor hosszú kamaszkezeiddel magadhoz húzol, pehelyborostás
arcod
szorítod az
enyémhez.

Alig hallhatóan a fülembe súgod: “Szeretlek, Ides!”

Hagyd meg nekem azt a
pillanatot!
Azt, amikor én még
szorosabban ölelem a derekad, – fel sem
érek magasabbra –

szinte érzem a véred lüktetését, a véredét, mely egykor enyém volt.

Felnézek rád elérzékenyülten, hogy visszasúgjam: “Én is! Én is
szeretlek,
Kisfiam!”
Pedig szívem szerint
világgá kiabálnám.