Libikóka

2008 augusztus 24. | Szerző: Nurse |

 

Libikókát játszik a Világ, Süni! Egy különleges mérleghintát. Hintáztatja magát föl-le, föl-le, amint éppen kedve tartja. Valahogy nem találja az egyensúlyt, vagy egyszerűen csak belefeledkezett ebbe az ördögi játékba, sodorva bennünket ide-oda. Van, hogy befordul egy eldugott pince mélyére- Megül ott egy kicsit, vihorászik magában, gonosz tekintettel figyeli, mi is fog most történni. Nem érti az emberek szemében ülő szomorúságot, a fájdalmat, amit okozott. Nem érti a Szürkeséget és a feketeséget, elvesznek a színek, elveszik a fény, a glória. Néma, lehajtott fejeket lát szomorú, agyonhajszolt szemeket. Figyeli csak a káoszt, amit okozott, de szemeivel már a rivaldafényt is látja, a soha nem járt magasságokat. Mert a következő útja odavezet! Fel, a magasba, ahol dicsfény övezi, hallatlan vidámság és öröm. Minden aranyfénybe úszik akkor, zöldell és kéklik, és mosoly játszik a szájak szegletében, és vidám zene száll, túlharsogva a madárcsicsergést. Igen. Boldogság illata száll a levegőben, amolyan akácos balzsamillat.  Olyan életillat. Persze ez sem tart soká, mert megint lendül a hinta, megint mozdul az Élet, megint billen minden, megint nincs egyensúly. Ez van, Süni, ha libikókán játszódik az Élet!