Kereslek

2012 március 13. | Szerző: Nurse |

Emlékszem, nyár volt, amikor közelebb kerültünk egymáshoz. Azonnal beléd szerettem. Te biztosan nem vettél észre, hiszen én csak egy voltam a sok közül, aki ámulva csodálta azt a különleges arcot, amit magadból mutattál. Arra is emlékszem, hogy éppen felébredtem, amikor megpillantottalak. Annyira elámultam tökéletességeden, hogy zavaromban arra gondoltam, talán még fel sem ébredtem, és amit látok az csupán az álmom folytatása. Vagy éppenséggel ébren vagyok ugyan, de a mennyország küszöbére értem, és csak ki kell nyújtanom a kezem, hogy örökké enyém maradjon ez a tökéletes szépség.

Azon a napon bárányfelhők bodrozták szelíden az eget, és fehértarajos hullámok siklottak tova a tengeren. Ott voltál mindkettőben. Te magad voltál az ég és a tenger, te ringattad a bárányokat az égen, a hullámokat a végtelen messzeségben. Megfestetted a sirályok röptét, a vitorlák fehérjét, a távoli sziklák szegélyét.
Côte d’Azur – mondták, és belőlem felhasadt akkor egy sóhaj. Boldog voltam, hogy láthattalak.
Azóta is kereslek. Kereslek a katáng szirmában, az encián apró virágában, a zafír kristályában, és a Duna habjában.
Emlékszem, nyár volt, és én azóta sem feledlek.